júl
11
DXN - Ganoderma - Terméktapasztalatok
2009. július 11 szombat

Életem során rendkívül sok kihívással és megpróbáltatással kellett szembesülnöm úgy a magánéletemben, mind az üzleti életben. Mára magánéletem teljesen rendeződött és boldog családban élek.
A vállalkozásom azonban rengeteg időt igényel, melyet természetesen a családomtól kell elvennem.
A pénz utáni hajsza, a sok stressz az egészségemet sem kímélte. Cukorbeteg lettem.
Mindig tiltakoztam a gyógyszerek szedése ellen, de most már elkerülhetetlen lett. Néhány hónapja kaptam egy tájékoztató e-mail-t egy gyógyhatású kávéról, mely lúgosítja a szervezetet. Mivel kávézom, utánanéztem ennek a �csoda� kávénak.
A ganoderma, vércukorszint stabilizáló hatása reményt adott a gyógyszerek mellőzhetőségére.
Úgy gondoltam, egy próbát megér. Beléptem a hálózatba termékforgalmazónak (így olcsóbban jutottam hozzá) és elkezdtem fogyasztani a ganoderma készítményeket.
A hálózat építés nem érdekelt, mivel korábban több esetben is kudarcot vallottam ezzel a jövedelemszerzési formával. Ennek is több oka volt. Némelyik termékben nem hittem eléggé, de elég időt sem fordítottam rá.
Három hónap rendszeres ganoderma fogyasztás után a (korábban a gyógyszer mellett is erősen ingadozó) vércukor szintem stabilizálódott. Ez olyan lelkesedést adott, melynek hatására a környezetemben is elkezdték tőlem rendelni a termékeket.
Az MLM-el még mindig nem foglalkoztam, mert most sem érek rá előadásokra járni és bemutatókat tartani. Igyekszem minden időmet a családommal tölteni.
Most azonban itt a megoldás az időhiányra! Ez pedig az Online-hálózatépítő rendszer.
Megrendeltem ezt a csomagot, mely mindenről tájékoztatja az érdeklődőt helyettem, elintézi a belépéseket, mindenről informálja az új belépőket stb.
Szenzációs!
Így már az internet segítségével az én hálózatom is épül. Nem kell folyamatosan mennem, nem kell a kudarcokkal szembesülnöm. Dolgozik helyettem az Internet! Otthoni munka és passziv jövedelem amit ad!
Ilyen komplex gyógyhatású készítményekkel még nem találkoztam, de ilyen jól működő online-hálózatépítő rendszerrel sem!
Javaslom Neked is! Egy DXN es 45 éves vállalkozó weboldaláról.
További terméktapasztalatok itt:
TERMÉK ÉS ÜZLETI TAPASZTALATOK
jún
15
Ganoderma - a gyógynövények királya!
2009. június 15 hétfő
A Ganoderma csodálatos hatásai:
A Ganoderma több mint ezer évig a misztériumok köntösébe burkolózott. Az emberek csak annyit tudtak, hogy „a Ganoderma megõrzi a fiatalságot és rendszeres fogyasztás esetén hosszú életet biztosít”, de soha senki nem fogott tudományos kutatásba, hogy megállapítsa miért is olyan hatékony.
Az utóbbi években kínai és más nemzetiségû tudósok által végzett alapos kutatások – az együttmuködõ kórházak, egyetemek és gyógyszeripari vállalatok elemzéseinek és klinikai kísérleteinek segítségével – végre megfejtették kivételes hatékonyságának titkát. Vértisztító, méregtelenítõ, lúgositó, vizelethajtó, májkímélõ, bélmûködést szabályozó, szívmüködést elõsegítõ, vérnyomás beállító, köhögés megszüntetõ és köptetõ hatású, nyugtatószer és tumor gyógyító szer.
A Ganoderma fontos alkotóelemei:
Szerves Germánium (Ge): Akár másfélszeresére növeli a vér oxigénfelvevõ képességét; javíthatja az emésztést; megelözi a szövetek elhalását. Dr. Kazuhiko Asai kutatásai szerint a Ganoderma 800-2000 milliomodrészben tartalmaz germániumot. Ez négy-hatszor annyi, mint amennyit a panaxgyökér tartalmaz. A germánium nyomelem, ami hasonlóan mint a szelén jótékony hatást gyakorol a nehézfémek és más mérgező anyagok szervezetből való kiválasztása során.
A germánium sok „hosszú életet“ ígérõ gyógynövényben fellelhetõ, pl. ginzeng, fokhagyma, aloe és fekete gyökér.
Érdekesség a germániumról:
A csodálatos vízforrás L.L.L.-ben.
Franciaország és Spanyolország határán a Pireneusokban található egy L.L.L. nevű kis falu. Van ott egy vízforrás, melynek neve: Csodás vízforrás
Három- és négymillió közöttire becsülhető azoknak a csökkentképességű és gyógyíthatatlanul beteg embereknek, száma akik a világ legkülönbözőbb részeiről eljöttek ide, hogy igyanak a forrás vizéből, vagy hazavigyenek valamennyit. A Newsweek Magazin 1971. augusztus 9-ei számában a következő sztorit közölte: Egy hároméves kislány veserákban szenvedett. Bár egy veséjét már kioperálták, a betegség már átterjedt az egész szervezetére. Nagyon lesoványodott és a kemoterápia miatt teljesen kihullott a haja. Nagy sápadt volt.
Az orvosok azt gondolták, hogy semmilyen gyógyszer nem mentheti meg az életét. Ezután szülei elvitték L.L.L.-be, hogy igyon a forrásvízből, azonban az állapota nem javult. A szülei nagyon csalódottak voltak. Három nappal az után, hogy visszatértek Angliába, a kislány felült az ágyában és evett pár narancsot. Pár nappal később a tünetei megszűntek és visszatért az egészsége. A kedves kislány fényképe volt a magazin borítóján.
Az események élénk vitát váltottak ki skót orvosi körökben. Azóta számos fotó és publikáció látott napvilágot az L.L.L.-ben található csodás vízforrásról!
Dr. Kazuhiko Asia, a mérnöki tudományok japán doktora, az atom abszorpciós spektrum módszerrel ; analizálta az L.L.L. csodás vízforrást és megállapította, hogy a vize szerves germániumot tartalmaz. Erre a felismerésre alapozva további kutatásokat végeztek egyes kínai gyógynövénytermékeken. Arra a megállapításra jutottak, hogy a Busy Sophora (Sophorae Subprostatae), a Comphrey (Symphyti gyógyfű) és a Ganoderma szintén nagy mennyiségben tartalmaz szerves germániumot. Az emberi szervezet csupán a germánium szerves formáját képes hasznosítani. Az organikus germánium a reishiben 4-szer erõsebb mint a ginzengben. A germánium stabilizálja az immunrendszert és támogatja az interferonok képzését a szervezetben, melyek gátolják a vírusok elszaporodását. Javítja az oxigénellátást egészen sejti szintig.
Poliszacharidok: Ezek erõsíthetik a szervezet immunrendszerét, megölik a vírusokat. Japán gyógyszeripari vállalatok gyógyászati alkalmazáshoz megfelelõen finomították, és a Koseisho Egészségügyi Részlege Japánban támogatott gyógyszernek nyilvánította.
Keserû íz. A japán orvosi és gyógyszerész szakma folyamatosan kutatja ezt a tulajdonságot.
Az eredmény: valószínûsíthetõen a germánium és a poliszacharidok kapcsolatából adódik. Egyes növények tartalmazzák az egyiket vagy a másikat, de a Ganoderma sokkal hatékonyabb. Az alkotóelemek kombinációja eltér minden más növénytõl és a hatékonyság biztosítása érdekében minden alkotóelemet meg kell õrizni.
jún
14
Egészséges kávé? IGEN!
2009. június 14 vasárnap
Az egészséges életmódra törekvők számára a kávéivással a koffeintartalom és a savas tulajdonság a probléma illetve hogy magas a vérnyomásuk és ezért vannak eltiltva tőle. Létezik azonban egy olyan kávé, amely megfelel ezeknek az egészségügyi elvárásoknak, emellett felturbózza szervezetünk védekező rendszerét és csökkenti beállítja a vérnyomást. Vannak olyanok, akik a koffein hatása miatt nem isznak kávét és/vagy teát, ám az új kávéfajta, amellett, hogy valóban kávé íze van, mentes a koffein negatív hatásaitól. Lefekvés előtt is nyugodtan fogyasztható, mert relaxáló hatása révén elősegíti a nyugodt alvást. A DXN ganoderma kávé kereskedelmi forgalomban lévő természetes brazil kávé. Egészségügyi hatását a hozzáadott ganoderma gombakivonatnak köszönheti. Szakemberek előszeretettel ajánlják az új italt azoknak, akiknél daganatos megbetegedést diagnosztizáltak. Az általuk megadott, a rák leküzdéséhez szükséges tizenegy hatásos és természetes módszert tartalmazó listán a felturbózott ganoderma kávé a harmadik helyet kapta. Leggyakrabban említett előnye, hogy javítja az alvást, növeli az agyba jutó oxigén mennyiségét, normalizálja a testtömeget, elősegíti a méreganyagok távozását a szervezetből.
A kínaiak évezredek óta kiemelkedõ minõségû gyógynövényként tekintenek a Ganordemára olyannyira , hogy a császárok eledelének nevezték, mivel akkoriban nagyon ritka helyeken lehetett megtalálni, ezért csak a császárok fogyaszthattak belöle. Ez az úgynevezett „elsõ gyógyszer”, mely még hosszútávon történõ fogyasztás esetén sem okoz semmilyen mellékhatást.
Javítja az állóképességet, fokozza a szervezet öngyógyító képességét, segít abban, hogy megõrizzük egészségünket és hosszú életet élhessünk.(A kedvező tapasztalatok alapján Japánban hivatalosan is regisztrálták a Reishit mint a rák utókezelésének kiegészítő anyagát.)
Az orvoslásban már kb. 4000 éve használják, és az antik Kínában még a ginseng-től is értékesebbnek tartották. Szinte minden, amit akkor a reishi hatásairól írtak a mai modern tudományos tanulmányok során bizonyítva és igazolva lett. Lehetővé teszi, hogy belső szerveink rendeltetésszerűen működjenek, javítja a gyenge fizikai állapotot és erősíti az immunrendszert. Bizonyítottan hatékony olyan betegségek kezelésében, melyeknek kiváltó oka a rossz vérkeringés. Segít az egészség és az egészséges megjelenés megőrzésében.Cserélje le kávéját egészséges ganoderma kávéra!
jún
11
DXN = Otthoni munka, internetes munka és a passzív jövedelem!
2009. június 11 csütörtök
DXN - Online hálózat építés - MLM elutasítások nélkül!
Mi is az a passziv jövedelem?
Ez annak a jogdíjszerű jövedelemnek a modern elnevezése, amelyet akkor is megkap az ember, ha éppen nincs jelen a munkahelyén. A helyzet az, hogy nem mindegyik jövedelemfajta képződik azonos módon. Vannak jövedelmek, amelyek aktív, vagy lineáris, és vannak úgynevezett passzív, vagy jogdíjszerű jövedelmek.
A következő egyszerű kérdést megválaszolva könnyen el lehet dönteni, hogy melyikről is van szó:
A jól elvégzett egy órás munkájáért cserébe hányszor kap fizetést az ember?
Ha a válaszunk "csak egyszer", akkor a jövedelmünk AKTÍV.
A havidíjas fizetésben részesülők valamennyien ebbe a csoportba tartoznak. A tevékenységükért cserébe csak egy alkalommal kapnak juttatást. Ha nem dolgoznak, nem kapnak fizetést sem...
Másként mondva, ezt a jövedelmet akkor kapja meg az ember, ha a végzett tevékenysége igényli a személyes közreműködését, és gyakorlatilag elveszi az idejét. Ez a ma ismert legalacsonyabb hatékonyságú jövedelemszerzési mód.
A PASSZÍV - jogdíjszerű - jövedelem esetében, keményen kell dolgozni egy alkalommal, és azt követően folyamatosan kapja már az ember a jövedelmet hónapokon, akár éveken keresztül is. Ugyanazért a munkáért többször is megjutalmazzák.
Ugye milyen remek dolog lenne, minden óra jól végzett munkáért cserébe, akár több száz alkalommal is fizetést kapni?
A passzív jövedelem egyáltalán nem munka nélkül szerzett jövedelmet jelent, hanem MÁS TÍPUSÚ munkát igényel. Abban az esetben, ha alkalmazottként, vagy ön alkalmazottként (egyéni vállalkozó) dolgozunk, a munkánkért cserébe azonnal várjuk a fizetséget.
Ugyanakkor cég tulajdonosként először létre kell hoznom egy vállalkozást, ami nélkülem is működik, és ezt követően folyamatosan jövedelmet termel nekem. Ha valaki befektetőként szeretne magának passzív jövedelmet teremteni, akkor neki először is tőkére kell szert tennie, majd pedig egy jó befektetési lehetőséget érdemes megtalálnia. Úgy a cégtulajdonos, mint a befektető azon dolgoznak, hogy holnap már ne kelljen dolgozniuk. Napjainkban azok számítanak valóban gazdagnak, akiknek nemcsak sok pénzük van, hanem idejük is jut arra, hogy gondtalanul élvezzék az anyagi javaikat. Úgy teremtették elő a jövedelmüket, hogy közben időt is termeltek saját maguk számára.
Ha a passzív jövedelemszerzés "szemüvegén" keresztül vizsgáljuk meg a körülöttünk élő embereket, kiderül, hogy többen közöttük valójában nem is annyira gazdagok, mint hinnénk. Például a magánrendelővel rendelkező orvosok, vagy saját irodájukban dolgozó ügyvédek nem rendelkeznek jogdíjtermelő jövedelemforrással. Az ő jövedelmük behatárolt. Csak meghatározott számú ügyfelet képesek kiszolgálni, és minden egyes alkalommal jelen kell lenniük az ügyfeleik fogadásánál. Ez jelenti a lineáris, aktív jövedelemszerzést.
Ugyanez a megállapítás vonatkozik a kereskedőktől kezdve, a fogorvosokon keresztül, egészen a pénzügyi tanácsadókig. Legtöbbjüknek nem adatik meg az a lehetőség, hogy élvezhessék a jogdíjszerű passzív jövedelemszerzés előnyeit. Ők az emberek szemében gazdagnak tűnhetnek, de valójában éppen úgy benne vannak a "mókuskerékben", mint oly sokan mások.
Ahhoz , hogy megértsük az MLM passzív jövedelem lényegét és , hogy mi is a munka az MLM-ben elõször vegyünk egy elgondolkoztató tényt szemünk elé:
- Miért van az , hogy a világ összvagyonának 99%-át az emberiség 1% -a birtokolja, vagy fordítva miért van az hogy a népesség 99%-a az összes vagyonnak csak 1%-át birtokolja?
Miért van egy ilyen szűk gazdag réteg és egy ilyen óriási közép sőt csúnya szó de alsó réteg, a létminimumon tengödõ emberek seregei?
És kik ezek a gazdag emberek? Ha szemügyre vesszük látni fogjuk, hogy nem is a még létezõ királyok, hercegek stb. vezetik a listát, vagyis azok akiknek ez adatott, mert beleszülettek, hanem olyan emberek akik élet története sokszor ugyanonnan indult mint a 99%-é, vagyis a semmiből , egy garázsból, egy kis lakásból stb.
Mitől lettek õk gazdagok és miért nem sikerül ez a másik 99%-nak.
Mi lehet ez valami konspiráció, valami összeesküvés, valami mágikus tulajdonság ami nekik adatott? Vagy csupán szerencse kérdése a gazdagság?
Ha megnézzük erre mi Bill Gates válasza elgondolkodhatunk rajta:
Bill Gates egyszer arra kérdésre:
"Hogyan vált a világ leggazdagabb emberévé ?" - a következőket válaszolta:
- Először is - a megfelelő időben a megfelelő helyen voltam.
- Másodszor - megláttam egy jövőképet.
- Harmadszor - ez a legfontosabb -, elkezdtem cselekedni.
Nos, most elgondolkodhatsz azon, hogy igazán jó helyen vagy-e?
Megalkothatod a saját - izgalmas, lelkesítő és minden energiád bedobására serkentő jövőképedet. Ha van „szaglásod „ a jó üzletekre akkor megérzed nem csak a kávé illatát , hanem egy Európa felé most induló, de egyébként már 4 kontinensen több millió disztribútorral dolgozó cégben rejlő üzleti potenciált, jövedelemszerzési lehetőséget. Ha pedig mindenáron ragaszkodsz a szkepticizmusodhoz akkor katt ide Szegénységtippek
Ha jobban beleszeretnél mélyedni a DXN által nyújtott jövedelemszerzési lehetőségbe akkor kattints ide és tudj meg mindent , arról , hogyan lehetsz te is jó helyen jó időben és hogyan vehetsz ki ebből az üzletből annyi pénzt amennyit csak akarsz !
Ha létezik internetes munka, otthoni munka, online végezhető munka akkor ez az!
Kiváncsi vagy akkor gyere ide: Üzleti tájékoztató
Szerdánként Budapesten 18 órakor a DXN irodánál nyilvános bemutatókat tartunk ahova szeretettel várunk minden érdeklödöt!
Minden hétfön este 20 órakor nyilvános webkonferenciát tartunk : Részletek ITT
TOVÁBB LÉPÉS A TOVÁBBI BEJEGYZÉSEKHEZ ITT IDE KATTINTVA!
jún
1
Amit te forgalmazol, az a Szabadság!
2009. június 1 hétfő
Stephen Hawking professzor briliáns könyvét, az "Idő rövid története"-t egy jól ismert tudósról szóló sztorival nyitja meg, aki nyilvános előadást tartott a világűrről.
A tudós elmagyarázta, hogyan kering a hold a föld körül, a föld a nap körül, és csillagrendszerünk a galaxis középpontja körül.
Amikor befejezte, egy hölgy felállt, és azt mondta, "Amit elmondott nekünk, az süket duma. A világ lapos, és egy óriási teknősbéka tartja a hátán." A tudós tudálékos mosollyal azt kérdezte, "És mi tartja a teknősbékát?"
Maga nagyon okos, fiatalember, nagyon okos," válaszolta a hölgy. "De végig lefelé teknősök vannak!"
Mindannyian ismerünk ilyen embereket, mint az idős hölgy.
A lényeg, miért kéne őket egyáltalán meggyőzni? Ha azt hiszik, hogy az univerzum egy nagy halom teknősből áll, - vagy minden network marketing lehetőség illegális piramis, - hiába mondasz akármit, nem fogják megváltoztatni a hitüket.
Ahogy elkezded építeni az üzletedet, ne próbáld meggyőzni a negatív embereket. VÁLOGASD meg a jelölteket, keresd azokat, akik nyitottak a lehetőségre.
Az egyik legnagyobb hiba, amit a kezdők elkövetnek, hogy azt hiszik, a szponzorálás egy egyszeri, mindent vagy semmit esemény. Valójában, egy folyamat.
Ami különböző jelölteknél különböző mennyiségű időt vesz igénybe. Ne az legyen a célod, hogy eladj, vagy "lezárj" valakit, hanem hogy elegendő információt adj a jelöltnek, melynek birtokában a legjobb döntést hozhatja.
Az eladással ellentétben, ahol gyakran azt tanítják, hogyan kell manipulálni és lezárni az embereket, a Network marketingben olyan embereket keresünk, akik elég motiváltak ahhoz, hogy maguktól cselekedjenek. Egyszerűen megmutatjuk nekik a lehetőséget, és meglátjuk, hogy nyitottak-e rá.
Egyesek nyitottak az új dolgokra, mások ragaszkodnak a régi beidegződésekhez. A nyitottakat kell keresned, és békén hagyni a többieket. Túl sok munka van velük, nem éri meg körülöttük sürgölődni.
Nekünk nem dolgunk az embereket noszogatni a munkára. A külső motiváció csak egy ideig tart, olyanokkal kell együttdolgoznod akik, önálló belső motivációval rendelkeznek, akik tudják mit akarnak és azért hajlandóak áldozatot is hozni. Nincs rosszabb és időrablóbb dolog, mint embereket arra rávenni , hogy hajlandóak legyenek valamit tenni a saját érdekükben!
Ezért nem az emberek meggyőzéséről vagy a hitük megváltoztatásáról szól a dolog, hanem azoknak a megtalálásáról, akik nyitottak arra, amivel rendelkezel. Ez egy válogatási folyamat, részekre osztva, ahol a jelöltek minden résznél megjelölik az érdeklődési szintjüket.
Találkozni fogsz olyan emberekkel, akik azt hiszik, minden network marketing lehetőség piramis séma. Miért töltenéd az idődet azzal, hogy meggyőzd őket, mikor emberek légiói nyitottak az általad ajánlott lehetőségre?
A szponzorálási folyamat célja, hogy elkülönítse a jelölteket, a nem- jelöltektől, és megadja az igazi jelölteknek azt az információt, melynek birtokában dönteni tudnak. Mindenki, akit ismerünk, akivel találkozunk, egy lehetőség. Lehet, hogy jó üzlettárs lesz, lehet hogy vevő, de lehet, hogy egyik sem. Ha megértesz néhány egyszerű lépést, hogyan válogathatod szét hamar az embereket, akkor a folyamat nagyon egyszerű.
Ez a valóság: :)
Minden hétfő reggel, 6:00-kor, 6:30-kor és 7:00-kor, ébresztőórák csörögnek, a világon mindenhol. Az emberek remegő kézzel nyomják meg a szundi gombot, esedezve még öt perc alvásért. A legutolsó pillanatban felkelnek, futtában lezuhanyoznak, reggeli a mikróból, vagy útközben egy büfében, munkába menet.
Tudjuk, hogy az emberek 80 %-a olyan munkát végez, amit nem szeret, sőt egyenesen utál, és 99.9 százalékuk gondolja úgy , több pénzt kellene keresnie. A legtöbben egyfajta kómában kínlódják végig a napot, majd vacsora után, a díványra rogyva töltik az estét, a fejüket vakargatva, olcsó sört kortyolgatva, és agyatlan műsorokat bámulva, amíg el nem alszanak. Egészen kedd reggelig, amikor a folyamat újra kezdődik...
Aztán jön a szerda reggel...
Aztán a csütörtök reggel ...
Aztán a péntek reggel... Hála istennek, péntek van!
Aztán havonta egyszer a fizetésnap...esetleg pont pénteken. Délután öt óra, a főnök füttyjelére magukhoz veszik az alamizsnát, - és pár pillanatig úgy érzik, - fizetés az övék.
De természetesen az a fizetés már el van költve, hiszen a számlahegyek már ott tornyosulnak a konyha asztalon. De addig a néhány nagyszerű pillanatig,- úgy érzik az övék. Ezt persze meg kell ünnepelni. Ma nem eszünk otthon! Ez valami jó zsíros, kiadós éttermi menüt jelent, esetleg diétás kólával leöblítve, mert "vigyázni kell az alakomra" .
Vacsora után irány a szomszédos videotéka, és felszerelkeznek 6-8 filmmel, ami éppen elég ahhoz, hogy ne kelljen egész hétvégén csendes kétségbe esésben az életükön gondolkodni. Hétfőn reggel megszólal az ébresztőóra, és minden kezdődik elölről...
Megértettél valamit? Nincs szükséged ezekre az emberekre. Nekik van kétségbeejtően nagy szükségük az ajánlatodra. Tehát hagyd abba a morfondírozást, hogy kit találok, aki ezt akarja csinálni? Kezdj el azon gondolkodni, hogy kinek szeretném megmutatni ezt a lehetőséget?
Azt gondolod, hogy a termékeid a kávé, a tea, a kapszulák vagy a szappan, de egyik sem.
Amit te “forgalmazol”, az a Szabadság!
Ezt soha ne téveszd szem elől. Azt a lehetőséget ajánlod az embereknek, hogy a saját főnökeik legyenek, és maguk irányíthassák a sorsukat. Többségük számára, ez lesz az első lehetőség, ahol korlátlan jövedelempotenciállal rendelkezhetnek.
Valamint, először fordulhat elő, hogy sikeresek lehetnek, másoknak segítve.
És itt jön a lényeg, a kulcs az üzleted felépítéséhez, növekedéséhez!
Aki mást felüdít maga is felüdül! – mondja a bölcs bibliai mondás. – vagy a még ismertebb , hogy ki mint vet úgy arat!
Le kell tisztázni a fejedben mit jelent számodra az MLM?
- Egy lehetőség, hogy gyorsan meggazdagodj?
- Egy lehetőség, hogy embereken, kapcsolatokon átgázolj csak hogy megtaláld az emberedet akit bepalizhatsz az üzletedbe?
- Egy lehetőség amivel ki tudod húzni magad a bajból, hogy megold a saját problémáidat?
Ha bármelyikre is igen a válaszod, akkor még nem jó úton jársz, nem ismered a siker alapját, az adás törvényét!
Most voltunk beszélgetni egy Amway platinával aki ott a szponzorunk, bár csak a tisztítószereket vesszük onnan, más tevékenységünk nincs. Ő is azt mondta, hogy amióta filozófiát váltottak, és nem névlistáznak, nyomulnak, kényszerítik rá az emberekre a drága képzéseket, hanem csak nyitottak az emberek felé, mindenkinek adnak, segítenek, észreveszik mások problémáit és segítséget adnak vagy szereznek, azóta robbanásszerűen növekednek.
Nincsenek rendezvények hanem személyes beszélgetések, baráti találkozók ahol emberi kapcsolatok épülnek az élet minden területén, és emellett természetesen összeköti őket az üzlet is és a termékek használata!
Nem az embereket használják fel az üzlet építésére, hanem az üzletet használják fel az emberi kapcsolatok építésére!
Ezt nem is annyira MLM –nek hívják hanem kapcsolati marketingnek!
Tehát ha azt akarod , hogy csatlakozzanak hozzád az emberek akkor el kell kezdened adnod magadból!
Hadd világítsam meg ezt egy valós példával!
Malaysiai szponzorunk Yane Jau ma már dollár milliomos s az hogy Európa alatta nyílik meg már csak hab a tortán!
De ahhoz, hogy ide jutott tudni kell, ki volt ő 10 éve!
Egy egyszerű nővér aki Angliában dolgozott onkológián nővérként. Aztán mikor apukája strokot kapott akkor hazament Malaysiába és ahogy mondta Isten az imájára válaszként a DXN-t mutatta. Nagy adagban kezdte apukájának adni a ganodermát, és rohamosan felépült abból, majd később egy rákos betegségből is. Ezt látva elkezdte az embereket segíteni , úgy hogy sokszor ő vette meg a kapszulákat a betegeinek, csak hogy meggyógyuljanak, így el is adósodott! De vetésének meg lett a gyümölcse! Egyre több pénzes vásárlója is lett, és egyre több üzletépítő kezdett el mellette felnőni, így hamarosan igazgató majd Rubin majd gyémánt lett és elkezdtek jönni a milliók a számlájára!
Szerencséje volt, profi üzletember volt, sok pénze volt, értett az internethez, sok kapcsolata volt? NEM!
EGYSZERŰEN VETETT! LEVETTE A SZEMÉT A SAJÁT PROBLÉMÁJÁRÓL ÉS SEGÍTETT MÁSOKAT!
Teljesen mindegy , hogy te miben hiszel, mi a világnézeted de vannak törvényszerűségek amiket nem kerülhetsz ki, úgy mint pld a gravitációt! Az alma le fog esni a fáról akár akarod akár nem! Ha elkezdesz vetni jó magokat akkor aratni fogsz bőséges termést!
Ezért ne beszervezni akard az embereket az üzletedbe, hanem kezdj el adni magadból, légy segítőkész, pozitív és vedd észre mások szükségeit és meglátod az emberek sorba fognak állni, hogy csatlakozzanak hozzád!
Lehet, hogy ez lassúbb mint más MLM cégek nyomulós manipulálós technikája, adrenalin színt felnyomó belelkesítő tudatosan tervezett beléptető rendezvénye, de hidd el stabilabb, és sokkal kevesebb frusztrált és csalódott embert termel ki!
Ők akik berakták a kis 280000 Ft-jukat - sokan hitelből- és a lelkesedés , a rendezvény elmúltával ott ülnek keserűen , polcukon az eladhatatlan drága termékekkel bizony az egész MLM - ben csalódnak. Nálunk maximum az időd veszik kárba amit az üzletre fordítottál, de ha úgy csináltad ahogy mondtam, akkor az se vész kárba mert a szereteted az odafigyelésed másokra , nyomott hagy bennük, és ezért nem hiábavaló!
Ezért mielőtt azon szomorkodnál, hogy milyen kevés lett a jutalékod, vagy esetleg semmi először gondold át mennyit vetettél?
- Hány rendezvényre jöttél el? Most vasárnap ott leszel-e?
- Hány webkonferencián vettél részt?
- Rendeltél már névjegykártyát, szórólapot? Hányat osztottál ki?
- Kész van a weblapod, ki vannak tartalommal töltve a szerkeszthető részek?
- Hány órát töltöttél hetente az üzleted bemutatásával?
- Hány terméket próbáltál te ki, hogy tapasztalatokat gyűjts!?
- Hányszor voltál bent az intranetben, és mennyi információt szereztél be onnan?
- Hányszor tettél fel kérdéseket amikor lehetőség volt rá?
- Hányszor kértél segítséget szponzorodtól, esetleg tőlünk?
- Hány könyvet olvastál ki ami ezzel foglakozik?
NOS EZEKTŐL FÜGG A JUTALÉKOD NAGYSÁGA, A TÖBBI MIND KÖRITÉS ÉS KIFOGÁS! A VETÉS ÉS ARATÁS TÖRVÉNYÉT NEM TUDOD KIKERÜLNI!
BEFEKTETETT IDŐ, PÉNZ, ENERGIA NÉLKÜL NEM FOG SEMMI TÖRTÉNNI KÖRÜLÖTTED, MÍG MÁSOK VILLÁM SEBESSÉGGEL ÉPITENEK FEL GYÉMÁNTÜZLETEKET!
Lehetsz te nagyon jó fogyasztó, te diktálod magadnak a sebességet, csak tudd , hogy az fog megtörténni amit akarsz és amit vetsz!
DXN ganoderma termékek webáruháza
Az oldalon található képek, szövegek, hanganyagok további felhasználása kizárólag az oldal tulajdonosának írásos engedélyével lehetséges.